Kicsit morbidra sikerült a cím? Ne hidd! A t. kormány megint elkövetett egy kapitális hibát, mer átadta Azerbajdzsánnak a baltás gyilkost, aki megölt egy örmény férfit. Tudható volt, ha megtörténik a kiadatás, akkor őt otthon nemzeti hősként fogják ünnepelni, hiszen egy örök ellenséggel végzett. Az azeri kormányfő rögtön kegyelmet adott neki és ha jól emlékszem, akkor ki is tüntették. Európa és világszerte tiltakoztak a magyar kormány döntése ellen, sok helyen magyar zászlókat égettek. A végén kiderült, hogy a miniszterelnök tudtával és javaslatára történt meg a kiadatás.
Pár napra a FIDESZ vezérszónoka, Varga István a BTK-ról szóló vitában - kerüljön bele a családon belüli erőszak -, az alábbi kijelentéseket tette:
..A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni. Ha önök azt szeretnék, hogy ötven-hatvan év múlva legyen még magyar…majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni".
“A fiatal nők legfontosabb hivatása a gyerekszülés Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli teszem hozzá, erőszak"
Csak halkan hogy ez egy orbitális baromság. Sok olyan nő esett erőszak áldozatául, akik épp várandós volt, vagy nevelte a két-három közös gyermeket. Sokszor éjszaka, egy szál pendelyben menekült az élettárs/feleség a gyermekeivel együtt az ablakon keresztül.. Vagy épp kiverte-rúgta a hasából élete párja a magzatot.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem csak férfiak követnek el családon belli erőszakot, hanem nők is, de az erőszaktevők 95%-a férfi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.