Még a 2010-es választások előtt heves szóváltásba keveredtem valakivel.Természetesen a politikáról vitatkoztunk. Azt mondta, hogy korrupt a rendszer és mindenképp le kell váltani a szocialistákat, mert ez így nem mehet tovább. Tényleg korrupt volt, de én akkor is úgy láttam, hogy nincs más alternatíva, mert akik a helyükre kerülnek, azok sokkal rosszabbak lesznek. Lett belőle, hiszti, sértődés stb. Sikeresen leváltották a szocialistákat és eljött a FIDESZ "Kánaán". Első lépésük az volt, hogy rátettél a kezüket a magánnyugdíj pénztárak vagyonára azzal a kitétellel, hogy az emberek megtakarításait elkülönített számlán kezelik és nem nyúlnak hozzá. Nos, ezek a pénzek füstté váltak, mint a többi demagóg ígéret. ekkor eszmélt ismerősöm is, hiszen őt zsebbevágóan érintette ez az intézkedés, mert az egyik pénztár felelős beosztásban lévő munkatársa volt. Ekkor még a többiek rózsaszín ködön át szemlélték a kormányt és a "kedves vezetőt". Igaz, néhányan már felemelték a szavukat - de nem elegen - és megpróbálták figyelmeztetni az embereket, hogy rossz irányba indult el az ország. Sajnos nem voltak elég szavahihetőek vagy csak nem sikerült megszólítaniuk a népet, mert megint a FIDESZ győzött. Igaz, ez más nem volt sima, még akkor sem, ha megvan a 2/3-ad, mert ehhez már rendesen manipulálni kellett a választási rendszert.Most nem találom azt a linket, ami bemutatja, miért és hogyan lett a 44%-ból 2/3-ad 2014-ben.
Nézzük csak meg mi is történt az elmúlt négy évben.. Állambácsi először is rátette szőrös mancsát az egészségügyre, majd következtek a rendőrök, tűzoltók, vámosok, katonák stb. létrejött egy szörny..rendvédelem, vagy hogy is hívják.. Jöttek szépen sorban az önkormányzatok, nehogy már az a buta nép helyben döntse el. mi a jó neki..Elvették az iskolákat, a szociális intézményeket stb. arra hivatkozva, hogy ezekre az önkormányzatoknak nincs pénzük, majd az állambácsi finanszírozza a működésüket, mert neki van rá pénze. Ma már látjuk, hogy nincs. Illetve lenne, de nem akar rá költeni. Kell a haveroknak....Komoly megszorítások voltak és lesznek az egészségügyben, az oktatásban és a szociális szférában is.
Már nem választhatod meg, hogy hol gyógyulsz, melyik iskolába iratod be a gyermeked - minek is - hiszen mindenhol ugyanabból az egy tankönyvből tanulnak, ahogy mi is tanultunk a '70-es- és '80-as években. Uniformizált állam..aki velem egyidős, az tudja, hogy mit jelent... Én nem szeretném. remélem, Te sem. Már nem maradt más választásunk, mint az, hogy az utcára vonulunk és tüntetünk. Ezt ismerték fel a fiatalok és remélem, a többiek is követik őket. Ne a bérekért tüntessünk, most nem az a fontos, hanem a szabadságunkért, hiszen alapvető emberi és szabadság jogaink sérültek.
Fogjunk össze és álljunk ki a jogainkért!